Itt az ősz, amit részen már nagyon vártam, ugyanakkor azonban elég hamar kőkemény télbe fog átcsapni :S
Az ősz eljött, így én is fokozatosan visszatérek a terepultrák világába, így elsőként most hétvégén egy ultrának, csak igen szerényen nevezhető Gémes 50 lekocogásába kezdtem.
A nyár során Magyarország aszfalt útjain lerótt sok száz kilométer után már augusztusban sokszor éreztem, hogy vissza kéne térni Magyarország erdei útjaira. Nyaranta azonban valamiért nem vágyok az erdőkbe, főleg a tavalyi darázscsípéses esetem után.
Így a héten újra előkerült hű társam a Speedcross 3, és fokozatosan bevetettem magam az "erdőbe", mivel magamat ismerve nem csupán a jó levegő, és ízületeim kimélése céljából teszem mindezt ! Mert ami aszfalton nehéz, az terepen már óriási kihívás, nem csak magadat kell leküzdened, hanem a terepet és sokszor az időjárást is. És én ezt szeretem. Szeretem ha a másnap még az erdőben ér, szeretem mikor úttalan utakon érem el célomat, szeretem az erdő hangulatát.
---------
Ezen sorok írása közben még a hét elején :) többszörösen megszakadt az internetkapcsolatom, így akaratlanul is arra kényszerültem, hogy irományomat később fejezzem be! Az eddig eltelt pár napban azonban, újabb ötletek jutottak eszembe mivel is gazdagítsam a bejegyzést?? Így jött létre a cím második fele -Miért fut ez a barom?- Meglepő módon ezt a kérdést általában nem mások teszik fel nekem, hanem sokkal inkább én kérdezem magamtól időről időre......
A választ kb. egy pár hónapja sikerült megfogalmaznom magamnak úgy, hogy úgy éreztem abban az egy mondatban minden benne van.
Mert ilyet senki sem csinál!!
Visszatekintve elmúlt 21 évemre, mindig is szerettem olyat csinálni, amelyről úgy éreztem, hogy kevesen teszik ezt meg. Szerettem a különleges kihívásokat, sőt inkább úgy fogalmaznék minden kicsit is nehéznek tűnő feladatot ( talán épp azokat amelyeket nehézségük miatt senki sem csinál) kihívásnak tekintettem, ilyen volt számomra a hosszú evezések zöme, amikor a hét bármely napján, és sokszor már időjárásra való tekintet nélkül több órát töltöttem a hajóban- pedig tisztában voltam azzal, hogy bármennyit is evezek és szinte bármit is teszek meg, sosem tudom utolérni az abban a pillanatban otthon a meleg szobában ülő nálamnál jóval tehetségesebb kortársaimat! Ugyanakkor már akkor is ez kellett nekem úgymond a hétköznapokban még ma is úgy emlegetett valami " hülyeség ". Hogy ez mit takar valami bizonyítást magamnak, vagy csak a lelkiismeretem megnyugtatása, hogy én mindent megtettem, azt még nem tudom!
Olyan 2010 magasságában egyetemi éveimnek elején, kicsit megváltozott valami, észrevétlenül de utólag egyértelműen láthatóan elkezdtem szimpatizálni a rövidebb távokkal is. Nem volt annyira reménytelen vállalkozás, de akkor talán sorsszerűen megtörtént az az esemény amely elindított mostani életemre.
Ez az esemény nem más volt mint barátom, a hajóban évek óta társam Tomi kéztörése volt, amely törést okozott felkészülésünkben a kajakozás terén is. Így akkor mondhatni hiretelen felindulásból, no nem előzmények nélkül, a hegymászást célként kitűzve egy teljesítménytúrán találtam magamat. Kezdetben még a maitól nagyon eltérő képet festve farmer nadrágban nagy zsákkal 40-50 km-es túrákon vettünk részt, de ezt még ugyanazon évben felváltotta a minimálcuccos, inkább futóra hajazó kinézettel megjárt az ismerőseim számára már az ész szerűség határait túllépő 80 km feletti túrák sorozata.
Fokozatosan eljutottam odáig, hogy egy túrán nem csak gyalogolni lehet (amely gyaloglás már amúgy is 6 km/h átlagokat jelentett) hanem futni is. Futva nem csak gyorsabban érek végig, hanem megint úgy érezhettem (no persze ezt is csak egy ideig), hogy ilyet senki nem csinál) [ egy kis magyarázat senki= épeszű ember]. Fél évvel új karrierem kezdete után már a M115 rajtjában találtam magam, csekély esélyekkel, hogy be is fejezem a túrát ( melyet sokan Magyarország egyik vagy több szempontból a legnehezebb túrájának tartanak). De sikerült beértem, méghozzá úgy, hogy utólag visszatekintve rengeteg maradt még bennem.
Aztán mozgalmas nyár következett ( Erdély, Albánia, Korzika) és utólag már nem tudom megmondani mikor és pontosan miért a Margitsziget aszfaltján találtam magam miként a kilométereket rovom szorgosan. Innen már valószínűleg nem sok választott el attól, hogy aszfaltfutó azon belül is persze az ultra távokkal szemezgessek !!! Már meg nem tudnám mondani, de utólag visszatekintve teljesen természetes módon a Sárvár 24/12 órás verseny kiírását bújjuk. És innentől már ismerős a történet legalábbis mint kronológia.
Azt ne gondolja senki, hogy a kajakozástól, és a víz szeretetétől ilyen könnyű volt megválni. Nem telt el úgy hét sőt még most sem telik, hogy ne gondolnék arra de jó lenne újból annyit és úgy kajakozni. De mindig csak egy bökkenő van az evezés egy speciális mozgás. Ez lehet, hogy az én hibám de tudom milyen voolt kajakozni akkor két éve, és ha mostanában beülök a hajómba és nem ültem benne előtte lévő nap és az előtt, akkor nem élvezem úgy, nem halad annyira, nem esik olyan jól. Már többször próbáltam, hogy ezt a két sportot egymás mellett csináljam, de sajnos vagy szerencsére olyan vagyok, hogy ha valamit csinálok, azt teljes egészében csinálom, meg azért sok esetben 4-6 óra futás után ritkán van kedvem hajóba szállni.
Úgyhogy ezen dilemma megoldása még várat magára, de úgy érzem elég fiatal vagyok még ahhoz, hogy ezen ne izguljak tovább.
Tehát e rövidnek egyáltalán nem mondható kitérő után vissza az elejére !
Jön a tél jönnek a terep ultrák úgy mint Dupla Élmény, P85, és remélem lelkesedésem kitart nyárig amikorra már újra a képbe jönnek a aszfalt ultrák és lesz erőm, és főleg, hogy nem leszek sérült és meg tudom csinálni a Terep 100-at és a M115-öt és ezúttal már futva is.
2012. szeptember 22., szombat
2012. július 21., szombat
Jön a holnap megy a ma.....?!
Elkezdődött a nyár és, hogy ezt nem csak azért tudom mert már barna vagyok és meglepően sokat futok poló nélkül, hanem onnan is, hogy az én nyaram is elkezdődött. A február óta folyamatosan húzódó sérüléseim megszűnni látszódnak ezt onnan vettem észre, hogy mostanában olyan helyekre kerültem újra amelyekről az utolsó emlékeim igencsak havasak voltak még :)
Júniustól fokozatosan sikerült visszaállnom a mindennapos edzések folytatásába. Megvallom először borzasztó óvatosan hallattam mivel már az idejét sem tudtam mikor futottam fájdalom mentesen, és nem akartam elkapkodni.
Elérkezett június utolsó hete,melynek hétvégéjén nem kisebb fényű verseny mint az UB. De szép is lett volna ezen a megmérettetésen elindulni váltóban... Ha már UB és a lábam is rendben, nem mást találtunk ki Tomi barátommal mint, hogy a Budapest- Balatonakarattya távot vonat helyett futva tesszük meg. Semmi elvárás nem volt csak egy jó kis időtöltés egy amolyan csapatépítő training :) A legnagyobb meleget elkerülve az éjszakai lefutás mellett döntöttünk! A lábam nagy vizsgája volt ez az éjszaka no meg a cipőé, jelentem mindkettő ötösre vizsgázott jó stréber módjára.
Amely meleget mi eltudtunk kerülni azt a futóknak nem sikerült, ez a teljesítési arányon is meglátszik.
A nyár folyamán szerencsémre azt csinálhatom amit szeretek, a Margitszigeten foglalkozok kis kajakos gyerekekkel, kamaszokkal. Amely mellett elég időm marad edzeni is.
Rögtönzött edzőként 10 napot töltöttem a Velencei-tónál. Ebbe a 10 napba nem csak egy tókőr futás és egy két közepesen szintes futás hanem egy igazi nagy falat is ( Anyának köszönhetően, aki mára már Athénban pihen) egy Sukoró- Liszt Ferenc 2/A-Sukoró futás is belefért a maga közel 125 km-ével is belefért no meg némi kajakozás is szerencsére.
Hát itt tartok most úgy érzem ennyi keserves fájdalmas sérüléssel telt hónap után, újra tudok futni idézőjelben csettintésre 100 km-t aminek nagyon örülök :)
A 12/6 órás verseny a következő cél az ősszel, az edzésterv kész, agy a helyén már csak nyomni kell :)
Júniustól fokozatosan sikerült visszaállnom a mindennapos edzések folytatásába. Megvallom először borzasztó óvatosan hallattam mivel már az idejét sem tudtam mikor futottam fájdalom mentesen, és nem akartam elkapkodni.
Elérkezett június utolsó hete,melynek hétvégéjén nem kisebb fényű verseny mint az UB. De szép is lett volna ezen a megmérettetésen elindulni váltóban... Ha már UB és a lábam is rendben, nem mást találtunk ki Tomi barátommal mint, hogy a Budapest- Balatonakarattya távot vonat helyett futva tesszük meg. Semmi elvárás nem volt csak egy jó kis időtöltés egy amolyan csapatépítő training :) A legnagyobb meleget elkerülve az éjszakai lefutás mellett döntöttünk! A lábam nagy vizsgája volt ez az éjszaka no meg a cipőé, jelentem mindkettő ötösre vizsgázott jó stréber módjára.
Amely meleget mi eltudtunk kerülni azt a futóknak nem sikerült, ez a teljesítési arányon is meglátszik.
A nyár folyamán szerencsémre azt csinálhatom amit szeretek, a Margitszigeten foglalkozok kis kajakos gyerekekkel, kamaszokkal. Amely mellett elég időm marad edzeni is.
Rögtönzött edzőként 10 napot töltöttem a Velencei-tónál. Ebbe a 10 napba nem csak egy tókőr futás és egy két közepesen szintes futás hanem egy igazi nagy falat is ( Anyának köszönhetően, aki mára már Athénban pihen) egy Sukoró- Liszt Ferenc 2/A-Sukoró futás is belefért a maga közel 125 km-ével is belefért no meg némi kajakozás is szerencsére.
Hát itt tartok most úgy érzem ennyi keserves fájdalmas sérüléssel telt hónap után, újra tudok futni idézőjelben csettintésre 100 km-t aminek nagyon örülök :)
A 12/6 órás verseny a következő cél az ősszel, az edzésterv kész, agy a helyén már csak nyomni kell :)
2012. május 9., szerda
FAM-Fuss a munkába
Évek óta egyre szélesebb körben terjed a BAM- mozgalom azaz az emberek biztatása arra, hogy munkahelyükre, iskolájukba biciklivel menjenek. Ezen cél elérésébe komoly pénzösszegeket fektet mind a magyar kormány mind az EU. Költséges kerékpár utakat építünk, a biztonságról tartunk előadásokat, az autósokat neveljük, hogy fogadják el és segítsék a kétkerekűek közlekedését. Miközben szinte megfeledkezünk arról, hogy más módja is van annak, hogy mozgással, környezetbarát módon, illetve a közösségi közlekedésnél még mindig gyorsabb módon érjük el célunkat. FUTVA!! Lássunk néhány érvet amely eme igen egyszerű mozgásfajta mellett szól.
1: A kerékpározásnál kisebb eszközigényű így olcsóbb is
2: Nincs szükség méregdrága bicikli utakra a járda épp elegendő
3: Semmivel sem vagyunk jobban kitéve a városi szennyezéseknek mint kétkeréken
4: A kátyúk kevésbé zavaróak
5: Biztonságosabb, mivel valószínűleg 15 km/h felett senki sem fog nagyon futni munkába illetve ha elütünk egy másik embert akkor valószínűleg (hacsak nem vagyunk páncélban kivont karddal) senkit nem sebesítünk meg, az autósok számára is könnyebben követhető egy ember mozgása mint egy kerekezőé, illetve még törvénybe foglalt elsőbbségünk is van a zebráknál!!
Természetesen ezzel nem azt akarom mondani, hogy az egyéb közlekedési módszereknek nincs létalapja, egyértelmű, hogy a kerékpárral közlekedés ugyanúgy kívánatos mint a gördeszkás és görkorcsolyás!
Csak azt a tévhitet akarom eloszlatni, illetve a problémát diferenciálni, hogy csak a "bringázz a munkába" szlogennek lenne létalapja! Igenis illessék meg legalább a kerekezővel egyenrangú prioritások, támogatások a futókat és az egyéb ma még alternatívnak mondott közlekedőket is!!
ÉLJENEK A FUTÓK!!!
Ui.: Én is így járok és a Széna-tér-ELTE-TTK utat a BKV által kínált 40 percről közel a felére tudom szorítani :)
1: A kerékpározásnál kisebb eszközigényű így olcsóbb is
2: Nincs szükség méregdrága bicikli utakra a járda épp elegendő
3: Semmivel sem vagyunk jobban kitéve a városi szennyezéseknek mint kétkeréken
4: A kátyúk kevésbé zavaróak
5: Biztonságosabb, mivel valószínűleg 15 km/h felett senki sem fog nagyon futni munkába illetve ha elütünk egy másik embert akkor valószínűleg (hacsak nem vagyunk páncélban kivont karddal) senkit nem sebesítünk meg, az autósok számára is könnyebben követhető egy ember mozgása mint egy kerekezőé, illetve még törvénybe foglalt elsőbbségünk is van a zebráknál!!
Természetesen ezzel nem azt akarom mondani, hogy az egyéb közlekedési módszereknek nincs létalapja, egyértelmű, hogy a kerékpárral közlekedés ugyanúgy kívánatos mint a gördeszkás és görkorcsolyás!
Csak azt a tévhitet akarom eloszlatni, illetve a problémát diferenciálni, hogy csak a "bringázz a munkába" szlogennek lenne létalapja! Igenis illessék meg legalább a kerekezővel egyenrangú prioritások, támogatások a futókat és az egyéb ma még alternatívnak mondott közlekedőket is!!
ÉLJENEK A FUTÓK!!!
Ui.: Én is így járok és a Széna-tér-ELTE-TTK utat a BKV által kínált 40 percről közel a felére tudom szorítani :)
2012. május 6., vasárnap
Amikor elég, hogy egy nap csak 24 órából áll!!
Hát igen, a felkészülésben sajnos kevésbé, míg sérülésekben annál inkább bővelkedő március és április után eljött április utolsó hétvégéje a nagy erő próba napja. A versenyt megelőző napokban Tomival már módszeresen figyeltünk arra, hogy ne most akarjuk megváltani a világot, csak annyit fussunk már amennyit mindenképpen kell. A szigeten a jó időnek köszönhető embertömeget elkerülve, a főváros utcáira helyeztük át edzéseink nagy részét. Így kötöttünk ki mind a belvárosban, mind pedig a várban is. Ez az egész odáig fajult, hogy a sárvári vonatjegyünkért is futva indultunk útnak. Ahogy napról napra közeledett a verseny, hangulatunk állandóan változóban volt. Nem egyszer mondtuk egymásnak, " nah most még nem is izgulok" "majd csak lesz valami" és ehhez hasonló mondatok. Barátink, társaink továbbra is sokszor értetlenül álltak vállalkozásunk előtt. Némelyikük tán megpróbált lebeszélni minket hajthatatlanul ismételgetve, hogy "gondolj csak bele milyen nehéz lesz, de tényleg csak gondolj bele" ilyenkor persze mi megpróbáltuk nem meghallani szavait, hiszen ezt mi is tudtuk, de pontosan egy dolgot nem akartunk, belegondolni. Mások kissé elbagatelizálva a kérdést mondván nyugi Karesz múltkor is milyen jól ment a 100 km. Azért voltak olyanok is akik pontosan jól tudták, hogy az egyik ultra sikere nem szüli a másikét, és, hogy nem szabad túlzásokba esni az elvárásokkal. Edzőnk Tomi csak annyit mondott "azért ne akarj meghalni"- de talán ő tudja a legjobban mi is hajt minket abban, hogy ilyen mások számára értelmetlennek és fölöslegesnek tűnő dolgokba vágjunk.
A verseny kimenetelét illető számok tekintetében március eleje óta komoly változások álltak be: Amikor a János kórház műtőjében feküdtem, akkor azt mondtam, annyi az egésznek
Varrat szedés után így vélekedtem: de jó volna egy 100 km-t lefutni na ez rá két napra sikerült is :)
9:34-es 96 km után: Talán képes vagyok 170 km-t lefutni.....?
A verseny előtt egy héttel: 150 km-t szeretnék futni az biztos meglesz
A verseny napján: Basszus mi ez a hőség, ebből mi lesz ???
Hát ilyen és ehhez hasonló várakozásokkal indultunk el ketten Tomival Sárvárra pénteken, hogy részt vegyünk az ország egyik leghíresebb ultrafutó viadalán a 12/24 órás OB-n. Úgy vágtunk neki, hogy nem mint verseny fogjuk fel, hanem úgy, hogy végre lesz egy napunk amikor nem kell foglalkozni semmivel, ráérünk futni végre. A vonatút gyorsan telt, az úton több futást és teljesítménytúrát kedvelő utazótárssal találkoztunk, így kedélyesen érkeztünk meg Sárvárra. Azt tudtam ,hogy jó hangulat lesz, de azt, hogy már a megérkezéstől kezdve, ennyire jó társaságba csöppenünk, azt szerintem egyikünk sem gondolta. Gyors rajtszám felvétel és pár tányér krumplis tészta elfogyasztása alatt, már több kérdést kaptunk, amelyeknek az alapját mindannyiszor az a tény, vagy talán meglepődés adta, hogy " ilyen fiatalon ultra versenyen? ", mi ezekre így utólag számomra is meglepő természetességgel és egyértelműen válaszoltunk. Ugyanakkor örömmel, és nagy alázattal próbáltam magamba szívni a "nagy öregektől" elleshető technikákat, praktikákat- volt is mit bőven!!!
Másnap reggel, őszintén megvallva, erős izgatottsággal ébredtem, és az ablakon kinézve konstatáltam, hogy tegnapi meleg, tovább erősödött, ahogyan félelmeim is. Aztán, ahogy mindannyian összegyűltünk a rajtnál a meleg ugyan nem de a gyomromat szorongató stressz szerencsére enyhült. Az utolsó pillanatokban még ha jól emlékszem két dolgot igyekeztem tudatosítani magamban 1: Csak lassan, lassan ráérünk! 2: Inni, inni, inni.
10 óra van eldördül a start és kezdetét veszi a 24 órán át tartó körözés az 1000 m-nél alig hosszabb belvárosi körpályán. A meleg ellenére meglepően jól éreztem magam a tempó tetszett, ittam rendesen, és a sapka vizezéséből is kijutott bőven. Három órával a rajt után azonban valami történt. Akkor még nem tulajdonítottam neki nagy lehetőséget, de úgy éreztem, hogy a tempóm fenntartásához indokolatlanul nagy energiákat kell mozgósítsak, bár holtpontnak igen korán jött ezért nem nagyon foglalkoztam a problémával. A gondok azonban nem enyhültek sőt!! Az anyagcserém szinte megszűnni látszott, megittam addigra már jó pár liter vizet, azonban ennek semmi látszata nem volt, amely csak növelte az aggodalmaimat. A veséim fájni kezdtek, így leülésre kényszerültem. Az idő borzalmasan ment ezért gyors kaja és további víz után, cipőmet a 7 éves hű társamra cserélve, legalább agyilag megnyugodva indultam újra futásnak. De nem telt bele néhány kör amikor azt éreztem, hogy a nagyon lightos futáshoz olyan pulzus társul, hogy az még sprint távoknál is zavarna. Sebaj mondom még egy kör hátha csak be kell melegedjek (gondoltam ezt kb 31°C-ban, tűző napon 30 km felett- így utólag elég nagy hülyeségnek hangzik), de a következő körre már szédülés is társult a korképemhez :(.. Úgy döntöttem árnyékba húzódok egy kicsit, gondjaim azonban nem enyhültek úgy ahogy elvártam azt, ezért a kis pihenő ha jól emlékszem 2 órára rúgott ( vagy még többre ) mire úgy éreztem, hogy egyáltalán lábra bírok állni. Ekkor már 16 óra után jártunk, a jobban létemen csak kicsit felbuzdulva igen lassú és megfontolt haladásba kezdtem. Azonban agyilag nem bírtam elviselni, azt, hogy míg én fetrengtem addig a többiek így Tomi barátom is sorra rótták a köröket. Pedig az ultrafutás egyik legfontosabb hozzávalója az agy, aminek szükségességét is tapasztalhattam meg leginkább. 20 óra tájban a feladás mellett döntöttem, és Tomi segítésén kezdtem el ügyködni. Azonban itt kell megjegyeznem azt az óriási összetartást amely az ultrafutó közösségben tapasztalható, évtizedes versenytapasztalatom során először tapasztaltam azt, hogy versenytársaim, ellenfeleim nem elfojtott örömmel egyfajta önigazolással veszik tudomásul a feladásomat, hanem biztatva, tanácsokkal ellátva ösztönöznek folytatásra. Köszönet mindenkinek a kedves és segítő tanácsokért, gondolatokért. Este 10 óra után, hogy a 12 órás futók szép lassan pihenni szállingóztak, én is chipem leadása mellett döntöttem, mondván befejezem versenyt közel 55 km-rel :S. De előtte még egy tányér gulyás elfogyasztása mellett döntöttem, és mint utólag kiderült nagyon helyesen döntöttem!! A meg nem érdemelt vacsorámat fogyasztottam, a versenyen megismert, szintén az ELTE padjait koptató Rékával akinek nagy szerepe van abban, hogy további kilométerek megtétele mellett döntöttem. Ugyanis miközben kedélyesen elbeszélgettünk a földrajz és az alkalmazott közgazdaságtan szépségeiről, szép lassan meggyőzött, hogy fussak vele egy kört (mire nem képesek a nők? :) ). Végül el is indultunk arra az egy körre, a helyzet ad hoc jellegét mutatja, hogy én zokni nélkül befűzetlen cipővel indultam el rá. Ez az egy kör oly annyira rendbe rakta anyagcserémet, hogy magam is meglepődtem. Így az egy kört követte a kettő, majd a többi is, továbbra is zokni nélkül igaz addigra már befűzött cipővel. Úgy gondoltam levezetek (szerencsére a chip még megvolt), amíg Tomi alszik addig gyűjtöm a kilométereket! Tomit éjfélkor felkeltve (aki akkor több mint 30 km-el járt előttem) közösen folytattuk a körözést akkor már zokniban. Tíz kör megtétele után egy kellemes masszázs igénybevételével próbáltam regenerálódni (sikerrel), oly annyira, hogy utána órákig nem vettem észre, hogy Tomi kicsit megborult, így újra nyugovóra tért, így köztünk a különbség egyre fogyott, majd 3 km-re apadt!! Reggel 6-kor egy éjszaka végig futása után Tomi a futást én egy kis pihenést választottam. Így a köztünk lévő km- differencia tovább nőtt de ekkor már ez érdekelt legkevésbé.... Az utolsó órákban már egy amolyan halálmenetnek tűnt minden: kicsit szédelgősen a bokorba be be kacsintva :) picit totyogósan tudtam csak előrehaladni. A 24 órát teljesen kihasználva a pályán ért a felmentő dudaszó, és így én kicsit sem büszkén az eredményre csupán 113,3154 km-ig jutottam. Azonban mikor megálltam eddig sosem tapasztalt síró roham jött rám!! Hogy miért is... talán azért mert a versenyen irtózatos szélsőségeket éltem meg fetrengtem a hányással és szédüléssel dacolva, futottam elbízva, szakmáztam, ismerkedtem vacsora közben (Köszönet Rékának :)), futottam örömből, hogy már úgyis mindegy, de legalább hűvös van :) feladtam levettem a rajtszámot! DE akkor valahogy 24 óra után mégis befejeztem a versenyt! Akkor még nem láttam, hogy miért is kéne elégedettnek lennem magammal, de még ma sem, azonban mára már látom, hol mit rontottam el. Látom azt, hogy a korreláció egy 18 °C-os kellemes szellős 18 szigetkör és egy rekkenő hőségben, tűzőnapon egy rövid beton körpályán több mint egy hónappal később teljesített ultrafutás között, igen kicsiny.
Óriási tapasztalat volt, és a szenvedések ellenére még inkább nyilvánvalóvá vált számomra, hogy én ezt szeretem és ezt akarom csinálni!!!
A verseny teljesítéséért rengeteg mindenkinek tartozok köszönettel, sárvári futótársaimnak a biztató szavakért, segítségért, Rékának, hogy továbbmentem. Azoknak akik nélkül év közbeni felkészülésem nem volna teljes Tominak (akit megfertőztem ezzel a hülyeséggel, hogy mára egymást tudjuk fertőzni tovább és tovább).
A következő 100 km feletti erőpróba a Mátra 115-lesz (124,04 km és 6374 D+) Június 2-án, remélem kisebb meleggel, és 24 órán belüli teljesítéssel.
A verseny kimenetelét illető számok tekintetében március eleje óta komoly változások álltak be: Amikor a János kórház műtőjében feküdtem, akkor azt mondtam, annyi az egésznek
Varrat szedés után így vélekedtem: de jó volna egy 100 km-t lefutni na ez rá két napra sikerült is :)
9:34-es 96 km után: Talán képes vagyok 170 km-t lefutni.....?
A verseny előtt egy héttel: 150 km-t szeretnék futni az biztos meglesz
A verseny napján: Basszus mi ez a hőség, ebből mi lesz ???
Hát ilyen és ehhez hasonló várakozásokkal indultunk el ketten Tomival Sárvárra pénteken, hogy részt vegyünk az ország egyik leghíresebb ultrafutó viadalán a 12/24 órás OB-n. Úgy vágtunk neki, hogy nem mint verseny fogjuk fel, hanem úgy, hogy végre lesz egy napunk amikor nem kell foglalkozni semmivel, ráérünk futni végre. A vonatút gyorsan telt, az úton több futást és teljesítménytúrát kedvelő utazótárssal találkoztunk, így kedélyesen érkeztünk meg Sárvárra. Azt tudtam ,hogy jó hangulat lesz, de azt, hogy már a megérkezéstől kezdve, ennyire jó társaságba csöppenünk, azt szerintem egyikünk sem gondolta. Gyors rajtszám felvétel és pár tányér krumplis tészta elfogyasztása alatt, már több kérdést kaptunk, amelyeknek az alapját mindannyiszor az a tény, vagy talán meglepődés adta, hogy " ilyen fiatalon ultra versenyen? ", mi ezekre így utólag számomra is meglepő természetességgel és egyértelműen válaszoltunk. Ugyanakkor örömmel, és nagy alázattal próbáltam magamba szívni a "nagy öregektől" elleshető technikákat, praktikákat- volt is mit bőven!!!
Másnap reggel, őszintén megvallva, erős izgatottsággal ébredtem, és az ablakon kinézve konstatáltam, hogy tegnapi meleg, tovább erősödött, ahogyan félelmeim is. Aztán, ahogy mindannyian összegyűltünk a rajtnál a meleg ugyan nem de a gyomromat szorongató stressz szerencsére enyhült. Az utolsó pillanatokban még ha jól emlékszem két dolgot igyekeztem tudatosítani magamban 1: Csak lassan, lassan ráérünk! 2: Inni, inni, inni.
10 óra van eldördül a start és kezdetét veszi a 24 órán át tartó körözés az 1000 m-nél alig hosszabb belvárosi körpályán. A meleg ellenére meglepően jól éreztem magam a tempó tetszett, ittam rendesen, és a sapka vizezéséből is kijutott bőven. Három órával a rajt után azonban valami történt. Akkor még nem tulajdonítottam neki nagy lehetőséget, de úgy éreztem, hogy a tempóm fenntartásához indokolatlanul nagy energiákat kell mozgósítsak, bár holtpontnak igen korán jött ezért nem nagyon foglalkoztam a problémával. A gondok azonban nem enyhültek sőt!! Az anyagcserém szinte megszűnni látszott, megittam addigra már jó pár liter vizet, azonban ennek semmi látszata nem volt, amely csak növelte az aggodalmaimat. A veséim fájni kezdtek, így leülésre kényszerültem. Az idő borzalmasan ment ezért gyors kaja és további víz után, cipőmet a 7 éves hű társamra cserélve, legalább agyilag megnyugodva indultam újra futásnak. De nem telt bele néhány kör amikor azt éreztem, hogy a nagyon lightos futáshoz olyan pulzus társul, hogy az még sprint távoknál is zavarna. Sebaj mondom még egy kör hátha csak be kell melegedjek (gondoltam ezt kb 31°C-ban, tűző napon 30 km felett- így utólag elég nagy hülyeségnek hangzik), de a következő körre már szédülés is társult a korképemhez :(.. Úgy döntöttem árnyékba húzódok egy kicsit, gondjaim azonban nem enyhültek úgy ahogy elvártam azt, ezért a kis pihenő ha jól emlékszem 2 órára rúgott ( vagy még többre ) mire úgy éreztem, hogy egyáltalán lábra bírok állni. Ekkor már 16 óra után jártunk, a jobban létemen csak kicsit felbuzdulva igen lassú és megfontolt haladásba kezdtem. Azonban agyilag nem bírtam elviselni, azt, hogy míg én fetrengtem addig a többiek így Tomi barátom is sorra rótták a köröket. Pedig az ultrafutás egyik legfontosabb hozzávalója az agy, aminek szükségességét is tapasztalhattam meg leginkább. 20 óra tájban a feladás mellett döntöttem, és Tomi segítésén kezdtem el ügyködni. Azonban itt kell megjegyeznem azt az óriási összetartást amely az ultrafutó közösségben tapasztalható, évtizedes versenytapasztalatom során először tapasztaltam azt, hogy versenytársaim, ellenfeleim nem elfojtott örömmel egyfajta önigazolással veszik tudomásul a feladásomat, hanem biztatva, tanácsokkal ellátva ösztönöznek folytatásra. Köszönet mindenkinek a kedves és segítő tanácsokért, gondolatokért. Este 10 óra után, hogy a 12 órás futók szép lassan pihenni szállingóztak, én is chipem leadása mellett döntöttem, mondván befejezem versenyt közel 55 km-rel :S. De előtte még egy tányér gulyás elfogyasztása mellett döntöttem, és mint utólag kiderült nagyon helyesen döntöttem!! A meg nem érdemelt vacsorámat fogyasztottam, a versenyen megismert, szintén az ELTE padjait koptató Rékával akinek nagy szerepe van abban, hogy további kilométerek megtétele mellett döntöttem. Ugyanis miközben kedélyesen elbeszélgettünk a földrajz és az alkalmazott közgazdaságtan szépségeiről, szép lassan meggyőzött, hogy fussak vele egy kört (mire nem képesek a nők? :) ). Végül el is indultunk arra az egy körre, a helyzet ad hoc jellegét mutatja, hogy én zokni nélkül befűzetlen cipővel indultam el rá. Ez az egy kör oly annyira rendbe rakta anyagcserémet, hogy magam is meglepődtem. Így az egy kört követte a kettő, majd a többi is, továbbra is zokni nélkül igaz addigra már befűzött cipővel. Úgy gondoltam levezetek (szerencsére a chip még megvolt), amíg Tomi alszik addig gyűjtöm a kilométereket! Tomit éjfélkor felkeltve (aki akkor több mint 30 km-el járt előttem) közösen folytattuk a körözést akkor már zokniban. Tíz kör megtétele után egy kellemes masszázs igénybevételével próbáltam regenerálódni (sikerrel), oly annyira, hogy utána órákig nem vettem észre, hogy Tomi kicsit megborult, így újra nyugovóra tért, így köztünk a különbség egyre fogyott, majd 3 km-re apadt!! Reggel 6-kor egy éjszaka végig futása után Tomi a futást én egy kis pihenést választottam. Így a köztünk lévő km- differencia tovább nőtt de ekkor már ez érdekelt legkevésbé.... Az utolsó órákban már egy amolyan halálmenetnek tűnt minden: kicsit szédelgősen a bokorba be be kacsintva :) picit totyogósan tudtam csak előrehaladni. A 24 órát teljesen kihasználva a pályán ért a felmentő dudaszó, és így én kicsit sem büszkén az eredményre csupán 113,3154 km-ig jutottam. Azonban mikor megálltam eddig sosem tapasztalt síró roham jött rám!! Hogy miért is... talán azért mert a versenyen irtózatos szélsőségeket éltem meg fetrengtem a hányással és szédüléssel dacolva, futottam elbízva, szakmáztam, ismerkedtem vacsora közben (Köszönet Rékának :)), futottam örömből, hogy már úgyis mindegy, de legalább hűvös van :) feladtam levettem a rajtszámot! DE akkor valahogy 24 óra után mégis befejeztem a versenyt! Akkor még nem láttam, hogy miért is kéne elégedettnek lennem magammal, de még ma sem, azonban mára már látom, hol mit rontottam el. Látom azt, hogy a korreláció egy 18 °C-os kellemes szellős 18 szigetkör és egy rekkenő hőségben, tűzőnapon egy rövid beton körpályán több mint egy hónappal később teljesített ultrafutás között, igen kicsiny.
Óriási tapasztalat volt, és a szenvedések ellenére még inkább nyilvánvalóvá vált számomra, hogy én ezt szeretem és ezt akarom csinálni!!!
A verseny teljesítéséért rengeteg mindenkinek tartozok köszönettel, sárvári futótársaimnak a biztató szavakért, segítségért, Rékának, hogy továbbmentem. Azoknak akik nélkül év közbeni felkészülésem nem volna teljes Tominak (akit megfertőztem ezzel a hülyeséggel, hogy mára egymást tudjuk fertőzni tovább és tovább).
A következő 100 km feletti erőpróba a Mátra 115-lesz (124,04 km és 6374 D+) Június 2-án, remélem kisebb meleggel, és 24 órán belüli teljesítéssel.
2012. április 30., hétfő
2012. március 30., péntek
Körbe-körbe
Egy egész télnyi készülés után,- melynek terjedelmét így az évszak végére beköszöntő szibériai eredetű anticiklon sajnos kicsit korlátozta- elérkezettnek láttuk az időt Tomi barátommal, hogy fussunk egy nagyobb lélegzetvételű távot is. Számba véve a lehetőségeket végül a legkényelmesebb megoldás mellett döntöttünk ami nem más volt mint a Margit-sziget. Már a dátum is kitűzésre került, amikor szerencsétlenségemre, a sötétben sikerült felszakítanom a sípcsontom környéki bőrt és szöveteket. Így nagyjából egy héttel a nagy futás előtt az estémet a János Kórház Traumatológiáján töltöttem. Kezdetben még maximálisan biztos voltam benne, hogy ez a kis probléma egyáltalán nem fogja befolyásolni a futást, majd amikor már a műtőben feküdtem, hogy lábamat több öltéssel összevarrják akkor már kezdtem elbizonytalanodni! A varratszedést pont a futás napjára írták ki!! Napokig még a járás sem volt túl kellemes futásról, csak álmodozni tudtam. Elérkeztek az utolsó napok a kitűzött időpont előtt ami március 15.-e volt, a hosszú hétvégére való tekintettel az orvost megkértem, hogy már 14.-én vegye ki a varrást így a futást egy nappal eltolva már teljes "felkészültséggel" tudok majd teljesíteni-gondoltam.
Hogy mit is futottunk és miért is?? Hát igen ezt de leginkább az utóbbit sokan kérdezték mind előtte mind közben mind utána :) Tervünk az volt 100 km-t futunk a szigeten ez kicsit több mint 18 kört jelent-ezért a 18 kör lefutása mellett döntöttünk :). És hogy MIÉRT?? MERT AZ JÓ!! :)- ez a legfontosabb ok, másrészt mert többek között, idei tervünk a Sárvár 24 órás futáson való részvétel is.
A körözésünket így pénteken reggel 8 órakor kezdtünk ketten Tomival, segítőnk barátnője Zsófi volt aki kitartóan írogatta körönkénti időinket, és gondoskodott frissítőink őrzéséről is-Ezúton is köszönet neki érte!!
A szigeten való körözés főleg az első félmaratonon tűnt monotonnak ekkor még ugyan együtt futottunk kissé gyors tempóban de a remek időben csak úgy suhantunk előre :). A maratoni távig kis időkülönbségekkel, amelyek főleg a frissítőponton alakultak ki váltottuk egymást. A tempó jó volt talán egy picit gyors is,de elégedetten álltunk meg frissíteni a 10. kör után! A táv második felében többen is csatlakoztak hozzánk 1-1 körre ami igen jól esett kicsit javított a hangulatunkon! Köszönet nekik ezért!! És megindult a nagy visszaszámlálás az utolsó félmaratonon már inkább csak nyomtam neki, hogy mihamarabb végezzek :)
Tomi az utolsó 4-5 körben már eléggé megzsibbadt-próbáltam bátorítani de sajnos a 16. kör után a feladás mellett döntött. Az utolsó körben már 2x is bele kellett sétálnom de még így is 29 percen belül futottam :).
Összességében 9:34 lett a vége amivel maximálisan elégedett vagyok!!
Tapasztalatok: kicsit lassabban kellett volna kezdeni az elején illetve a frissítés még tökéletesthető
Hogy mit is futottunk és miért is?? Hát igen ezt de leginkább az utóbbit sokan kérdezték mind előtte mind közben mind utána :) Tervünk az volt 100 km-t futunk a szigeten ez kicsit több mint 18 kört jelent-ezért a 18 kör lefutása mellett döntöttünk :). És hogy MIÉRT?? MERT AZ JÓ!! :)- ez a legfontosabb ok, másrészt mert többek között, idei tervünk a Sárvár 24 órás futáson való részvétel is.
A körözésünket így pénteken reggel 8 órakor kezdtünk ketten Tomival, segítőnk barátnője Zsófi volt aki kitartóan írogatta körönkénti időinket, és gondoskodott frissítőink őrzéséről is-Ezúton is köszönet neki érte!!
A szigeten való körözés főleg az első félmaratonon tűnt monotonnak ekkor még ugyan együtt futottunk kissé gyors tempóban de a remek időben csak úgy suhantunk előre :). A maratoni távig kis időkülönbségekkel, amelyek főleg a frissítőponton alakultak ki váltottuk egymást. A tempó jó volt talán egy picit gyors is,de elégedetten álltunk meg frissíteni a 10. kör után! A táv második felében többen is csatlakoztak hozzánk 1-1 körre ami igen jól esett kicsit javított a hangulatunkon! Köszönet nekik ezért!! És megindult a nagy visszaszámlálás az utolsó félmaratonon már inkább csak nyomtam neki, hogy mihamarabb végezzek :)
Tomi az utolsó 4-5 körben már eléggé megzsibbadt-próbáltam bátorítani de sajnos a 16. kör után a feladás mellett döntött. Az utolsó körben már 2x is bele kellett sétálnom de még így is 29 percen belül futottam :).
Összességében 9:34 lett a vége amivel maximálisan elégedett vagyok!!
Tapasztalatok: kicsit lassabban kellett volna kezdeni az elején illetve a frissítés még tökéletesthető
2012. március 28., szerda
Megszállt valami vagy csak nagyon ráérek ?
Időnként felmerült már bennem, hogy nekem is gyártanom kéne egy ilyen blogot :)
De eddig mindig úgy voltam vele, hogy úgysem írnék bele semmit ; mivel gondolván velem úgysem történik semmi izgalmas... Azonban mióta időm egyre jelentősebb hányadát töltöm túrázással (terep)futással és utazással ( ez még a legkisebb hányad de rohamosan fejlődik... ) ideje élményeimet, tapasztalataimat mással is megosztva úgymond amolyan naplóba szedve ( a szó elszáll az írás marad jelszóval) egy blogban lejegyezni.
Hát így indul ez az egész, majd meglátjuk meddig tart!?
De eddig mindig úgy voltam vele, hogy úgysem írnék bele semmit ; mivel gondolván velem úgysem történik semmi izgalmas... Azonban mióta időm egyre jelentősebb hányadát töltöm túrázással (terep)futással és utazással ( ez még a legkisebb hányad de rohamosan fejlődik... ) ideje élményeimet, tapasztalataimat mással is megosztva úgymond amolyan naplóba szedve ( a szó elszáll az írás marad jelszóval) egy blogban lejegyezni.
Hát így indul ez az egész, majd meglátjuk meddig tart!?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)